Gellért Ádám
1944 nyarán közel 440.000 Magyarországról származó zsidót deportált koncentrációs táborokba a magyar állam egy közös német-magyar deportálási projekt keretében. Az áldozatok legnagyobb része az auschwitz-birkenuai gázkamrákban pusztult el, míg tízezrek haltak meg különböző munkatáborok végelgyengülésben vagy fertőző betegségek következtében, illetve lelték halálukat a táborok kiürítését követő halálmenetekben.
A kutatás a deportálásokhoz vezető közös német-magyar döntéshozatali folyamatot, az Adolf Eichmann által vezetett deportálási különítmény és az egyes deportálási zónákban szolgálatot teljesítő magyar közigazgatási, rendőri és csendőri vezetők közötti együttműködést vizsgálja.
Arra keresem a választ, hogy milyen módon és formában, milyen intenzitással és területi zónánként milyen különbségekkel vagy hasonlóságokkal működtek együtt a német és magyar szervek.
Azt vizsgálom, hogy mik voltak az egyes szereplők mozgatórugói, milyen politikai, szervezeti érdekek mentén vagy azok ellenében születtek a helyi döntések.
társtettesek:
az 1944-es magyarországi deportálások közös német-magyar megoldása
Végső István
Az 1944. március 19. utáni magyarországi zsidóellenes rendeletözön egyik kiemelten fontos darabja volt a gettók létrehozásáról szóló. A zsidók lakhelyének kijelölése tárgyában, 1944. április 7-én kelt rendelet nem hagy kétségeket: a „Magyar királyi kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól”. A 1610/1944. M.E. sz. rendelet, A zsidók lakásával és lakóhelyének kijelölésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról tárgyában, 1944. április 28-től egyértelműsíti a közigazgatás és rendvédelem számára a gettósítás elemi bürokratikus kérdéseit. Ezt követték a minisztériumi, vármegyei majd települési gettó értekezletek deportálási zónánként.
Fontos kérdés, hogy hányféle gettó, gettótörténet létezik? Voltak ugyanis nyílt, nyitott gettók, mint például Hódmezővásárhelyen, Szekszárdon, Sümegen stb. Voltak rövid időre felállítottak, mint a déli határsávban lévők. Voltak olyanok, amelyek gettókomplexumok, gyűjtőtáborok lettek, pedig csupán gettóként jelölték ki, mint a pl. Bácsalmás, Baja, Magyarbánhegyes stb. Voltak tisztázatlan gettótörténetek, mint például Csepreg, Siófok stb., ahol nem tudjuk biztosan az összetömörítés tényét, és egy idő után vármegyei központokba szállítják át a zsidókat. Volt ahol kettő gettó jelöltek ki, egymástól távol, társadalmi-gazdasági különbözőségeket figyelembe véve, mint például Kiskunhalason, Hajdúböszörmény stb. Cegléden, Karcagon és Jászberényben stb. nyitott gettót akarnak a település vezetők, de egy kis idő múltán engedniük kell a vármegyei nyomásnak és zárttá teszik. Kiskunmajsán nem akarták belterületen a gettót, ezért egy külterületi tanyára jelölték ki a helyszínt. A mai napig számtalan kérdőjel maradt a magyar vidéki gettók kapcsán, amelyek általában 2-4 hétig álltak fenn.
A kutatás célja 1944. április és május között létesített közel 160 magyar vidéki gettó genezis története és tipizálása.