„Városunkat oly sok csapás érte, mint amennyire az elmúlt évszázadok alatt együttvéve sem szenvedett
Szentes, Kossuth tér, Vármegyeháza és előtte az artézi-kút 1900-ban.
(Forrás: Fortepan, képszám: 86570 )
A román hadsereg 1919. április 29-én az éjjeli órákban érte el Szentes határát. A parancsnok hajnali négy órakor kérette magához a város helyben maradt vezetőségét, akik az ügyvitelre intéző bizottságot hoztak létre – amit pár nap múlva tanácsra kereszteltek. A román csapatok parancsnoka, Piscureanu őrnagy rögtön utasításokkal látta el a város irányítóit.
Első rendelkezése a fegyverek és lőszerek azonnali átadásáról szólt. Összeírták a megszállt lakosságot is. Ez utóbbi rendelet végrehajtására mindössze két órát biztosítottak a polgároknak. Ez alatt kellett kapuikra kitűzni az ott lakók nevét és életkorát feltüntető cédulákat. A helyzet komolysága ellenére néhány bejárón megjelentek a rendelkezést kifigurázó, furcsa kiírások is:
„Itt lakik X, Y, a házigazda feleségével”; „Itt lakunk mi, négy öreg”; „e házban lakik Nagy Péter 68 éves, Kiss Julianna 59 éves, gyerekeik Julianna 32 éves, Mária 29 éves, unokáik Tóth József 6 éves, Tóth Klára 5 éves, mindenes Vass Sándor 43 éves. Összesen 242 év.”
Hogy a humoros, vakmerő kiírásoknak lett-e következménye, arról nincs több információnk.
Minden intézkedés ellenére a bevonulás nem volt mentes a gyilkosságtól: ismeretlen tettesek feljelentésére alapozva – miszerint kocsmája a vörösök tanyája volt – Őze Kálmán berekháti kocsmárost üzlete udvarán agyonlőtték. A lakosság megfélemlítése céljából a megszállók ágyúikat a vecseri szélmalomnál található utca végen állították fel, a felsőpárti Munkássor. szám alatt pedig a tüzérüteg irodáját alakították ki. Korán reggel eldördült az első lövés:a románok – demonstrálva erejüket – ellőttek egészen a tiszai Vashídig.
Két nappal a megszállást követően házkutatásokat tartottak, amikor elrejtett lőfegyvert és robbanószert kerestek.Akinél ilyet találtak, az 10 évig terjedő börtönbüntetésre és akár tízezer lei pénzbüntetésre számíthatott. A további teendőkről kihelyezett kétnyelvű – román és magyar – falragaszok, később pedig a helyi sajtó tájékoztatta a lakosságot.
A megszállás első napjaiban a helyi sajtó szünetelt, az Alföldi Újság című napilap öt napon át nem jelent meg. A papírhiány miatt az első számok utóbb is csak két oldalon, mintegy szórólapként közölték a fontosabb rendeleteket. A város szinte teljes elzártságát mutatta, hogy megszűnt a távíró és nem működött a telefonvonal sem. A román hadsereg érkezése ellenére az elemi iskolákban tovább folyt a tanítás, bár az első héten a szülők otthon tartották gyermekeiket, a gimnáziumban és a polgári leányiskolában pedig még jó pár napig szünetelt az oktatás.
A román hadsereg a megszállást a magyarországi tanácskormány elleni fellépéssel és a kommunizmus elleni harccal indokolta, erre alapozva katonáik megkezdték a kommunistagyanús személyek felkutatását. Ennek ürügyén több esetben raboltak is a lakosoktól. Az ily módon lebonyolított ad hoc fosztogatásokról több bejelentés érkezett a városi tanácshoz, amelynek tagjai viszont tehetetlenek voltak. Hamar sor került a megszálló csapatok elhelyezésére is. Szállásuk az újonnan épült Polgári Leányiskolában (a későbbi Petőfi utcai Általános Iskolában) volt – ide kerültek a rekvirált holmik: fekhelyek, paplanok, csizmák, bakancsok stb. is.
A megszállás negyedik napján a városba látogatott a román csapatok főparancsnoka, Nicolescu tábornok. A generálist a megbízott polgármester, Kalpagos Szabó Imre fogadta, aki a lakosokkal szembeni kíméletes bánásmódra kérte a parancsnokot. A katonai elöljáró erre ígéretet is tett, ha betartják rendelkezéseit. Hiszen békével érkeztek, hangsúlyozta, szándékuk pusztán megtisztítani magyar szomszédjukat a bolsevizmus mételyétől – ismételte meg újfent a román hadsereg magyarországi jelenlétének hivatalos román indoklását. A fosztogatások ugyanakkor a hangzatos ígéretek ellenére sem szűntek meg, a tanácshoz érkezett újabb panaszok szerint „a legénység önhatalmúlag kocsikat rekvirál, békés polgárok lakásába – kapuk tetején átugorva – behatol nak és onnan minden megkérdezés és engedély nélkül élelmiszert, ruhát, takarmányneműt elhurcolnak”.
Niculescu tábornok két nap múlva fogadta a túszok hozzátartozóinak küldöttségét is. A családtagokat azzal nyugtatta meg, hogy közbenjár az elhurcoltak mielőbbi hazakerülése érdekében. Kérelmüket továbbítja a Szegeden székelő francia főparancsnoksághoz, akik a fogvatartottak ügyében az antant részéről hivatalosan eljárhatnak. A román parancsnok a közellátási zavarok mérséklése érdekében intézkedett az élelmiszerek és egyéb cikkek árának megállapításáról, és ezt a sajtóban közzétette.
De továbbra is rendszeresek voltak a házkutatások és megtiltották a lakosok köztéri csoportosulását is. A rendelet szerint két embernél több pedig nem mehetett egymás mellett az utcán. Este 10 órától kijárási tilalom lépett érvénybe,betiltották a szerencsejátékokat, és pusztán – feltehetőleg a feszültség oldás céljából – a pénznélküli kártyázást, a biliárdozást és dominózást engedélyezték. A szórakozás iránti igényt mutatja, hogy a megszállás kálváriája ellenére az Apollo filmszínház újrakezdte működését, és telt ház előtt vetítette le a Cigányleány című szerelmi történetet.
A városban állomásozó román hadsereg ellátása és a rendszeres rekvirálások hatalmas károkat okoztak. A katonák a napi élelmezésük, a boradagjuk és a lószerszámaik biztosításán túlmég hatszáz derékaljat is igényeltek. A hadsereg tagjainak erőszakos fellépése és rendszeressé vált fosztogatásai miatt Gruik Lukács munkásközvetítő kérelmével személyesen Piscureanu őrnagyhoz fordult. Bizonyára sokak azonos tapasztalatát tükröző panasza szerint:
„a megszálló csapat katonái a lakosságot a legnagyobb izgalomban tartják, mivel is a lakosságtól minden élelmet, ruhát, cipőt és baromfiakat szednek el, mik nem katonai cikkek, csak polgáriak.Behatolnak védtelen aggokhoz és nőkhöz, parancs és kérelem nélkül kutatnak, s ami nekik megtetszik, azt elviszik. Éjjel 10-11 órakor a zárt kapuk tetején másznak be az udvarokba és onnan tyúkot, kacsát s egyéb szárnyasokat elvisznek. Fegyvert szegezve a lakókra kényszerítik, adjon nekik enni, s megparancsolják, hogy mit. Tehát arra kéri fel a lakosság a katonai parancsnokságot, szíveskedjen a fentebb jelzettektől a legénységet eltiltani.”
A parancsnok– ahogy eddig is – újabb ígéretet tett, hogy fellép fosztogató katonáival szemben, a sajtón keresztül pedig arra kérte a lakosságot, hogy aki betörést tapasztal, írja fel a behatoló sapkáján lévő számot, hogy az elkövetőt azonosítani lehessen.
A tanulmány teljes, 18 oldalas, lábjegyzetekkel ellátott verziója a Kommentár 2017/5-6. számában jelent meg, és itt olvasható el teljes terjedelemben.
