"Lelkiismeretem nem engedi meg embertársaim nyakát reszkírozni" – a beregszászi "elle
1919. március 21-én Beregszászban megalakult a helyi kommunista direktórium.[1] Rövid életű uralmuk 1919. április 21-én délután ért (elsőként) véget, amikor is az előre nyomuló román hadseregtől és a Beregszász felé közeledő – egyébként a tanácsköztársaságért harcoló – székely zászlóalj miatti félelmükben elhagyták a várost, és Sátoraljaújhelyre menekültek.[2] A székely hadosztály csapatai a város melletti Bulcsú községben rendezkedtek be s egyes visszaemlékezők megdöbbenésére ágyújaikat nem a románok, hanem a város irányába fordították.[3] 1919. április 23-án este 11 óra után a direktórium visszaérkezett Beregszászba azzal a hivatalos indoklással, hogy leverjék a menekülésükért felelős „ellenforradalmat”. A továbbiakban az 1919. április 21–23. között létező beregszászi „ellenforradalom” történetét rekonstruálom.
„Ellenforradalom” Beregszászban
A kommunista direktórium beregszászi tevékenységéről részletes leírást készített Dercsényi Ferenc, aki 1918 decemberéig vámosatyai bíró és befolyásos beregszászi politikus. Az 1921. március 15-én íródott húszoldalas feljegyzés a Tanácsköztársaság történeti adatainak gyűjtésére szervezett országos bizottság (TAGYOB) számára készült.[4] A Hadügyi Népbiztosság helyzetjelentéseivel kiegészítve ezek alapján rekonstruálom a beregszászi „ellenforradalom” kétnapos történetét.
Dercsényi Ferenc beszámolójának utolsó oldala, 1921. március 15.
KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 69a. p.
1919. április 21-én dél körül Beregszászban a direktórium Simon Mózes vezetésével lázas csomagolásba kezdett. A feltartóztathatatlan tűnő román közeledés és az ellenőrizhetetlenné váló székely katonák miatt úgy határoztak, hogy evakuálják a várost. Délután rohamtempóban szállították ki a direktórium vagyontárgyait a beregszászi vasútállomásra, ahonnan a kommunista hatalom vonata négyórakkor elhagyta a várost.[5] Mielőtt a direktórium szerelvénye kigördült volna a vasútállomásról, Hant János százados (máshol Haunt) a beregszászi nemzetőrség korábbi parancsnokának kezdeményezésére a székely zászlóalj katonái lekapcsolták a direktórium által összegyűjtött fegyvereket (kb. 600-700 fő felfegyverzésére elegendő hadianyag) tartalmazó vasúti kocsit. A város a fegyvereket átvette a székely zászlóaljtól és azonnal a vármegyeházára szállították, megőrzés céljára.[6]
A direktórium elmenekülésének hírére a lakosság fosztogatásba kezdett Beregszász peremterületein. Annak érdekében, hogy az 1918. novemberihez hasonló fosztogatásokat, rendbontásokat megakadályozzák, a város ’18. október előtti politikai elitje (Dercsényi Ferenc, Linner Jenő, Hant János, Sipos Géza, Benda Kálmán, Czeiner Nándor) elkezdték megszervezni a polgárőrséget.[7]
Dercsényi Ferenc a vörösöktől lefoglalt fegyvereket nem akarta felhasználni, ehelyett város csendőrségi laktanyájához ment,[8] ahol a néhány egység éppen indulásra készült. Dercsényi felszólította a laktanya parancsnokát, egy Tóth nevezetű századost, hogy maradjon alakulatával a városban és segítse a rend helyreállítását, a százados azonban közölte, hogy felsőbb parancsra azonnal el kell hagyniuk a várost.[9] Miközben egyre többen érkeztek a csendőrségi laktanyához (pl. Paksy Gyula,[10] Czeiner Nándor[11]), hogy ők is a fegyverraktár átadását kérjék, Dercsényi és Tóth csendőrszázados között már hangos vita folyt. Miután a csendőrszázados sokagyára is megtagadta a fegyverek átadását, Dercsényi kijelentette: „ennek folytán kénytelen leszek a raktárajtót feltöretni”, mire a százados tovább fokozva a feszültséget csak annyit felelt „azt nem ajánlom”. A pattanásig feszült helyzet ellenére Dercsényi elrendelte a raktár feltörését, amiben meglepetésére az udvaron formációban, útra készen álló csendőrök közül néhányan segítettek is.[12] A raktárban található vadászfegyvereket Tóth csendőrszázados jelenlétében osztották ki volt tulajdonosaiknak, illetve megbízható beregszászi polgároknak.[13]
A fegyverek kiosztása után a város utcáira őrséget szervezetek, akiknek azt az utasítást adták, hogy „akit rabláson érnek azonnal lőjék le, a csendzavarókat tartóztassák le, és kísérjék a vármegyeházára”.[14] A statárium életbe léptetését a lakosság körében is dobszóval kihirdették.
A hatalmat hirtelen megöröklő régi politikai elit már április 21-én tanácskozást tartott a beregszászi vármegyeházán. A város parancsnokának egyhangúlag Hant János századost választották meg, akit Dercsényi Ferenc felügyelt. A város irányítására egy bizottságot alakítottak Nagy Ernő, Czeiner Nándor, Linner Jenő, Benda Kálmán, Sipos Géza, Hant János és Dercsényi Ferenc részvételével.[15] A tanácskozás elején Nagy Ernő Bereg vármegye korábbi alispán-helyettese felvetette, hogy „ne elégedjünk meg a rendfenntartással, csináljuk meg az ellenforradalmat”.[16] Dercsényi Ferenc azonnal elutasította Nagy javaslatát, ami aztán még mélyebb válságba sodorta kettejük amúgy is rossz kapcsolatát.[17] Dercsényi két évvel később így látta:
„Tudtam, hogy Nagy Ernővel komoly dologra összefogni nem lehet. Ő a legkisebb bajnál képes lenne cserben hagyni, részemről nem mentem bele a dologba, kijelentve, hogy az én lelkiismeretem nem engedi meg embertársaim nyakát reszkírozni, csak a magaméval rendelkezem szabadon. Miért is nem ajánlom, hogy a rendfenntartáson kívül másba is belemenjünk. Így nem lett az ellenforradalomból semmi”.[18]
Dercsényi Ferenc sejtése Nagy Ernő megbízhatatlanságáról gyorsan beigazolódott. Nagy nyilván úgy vélte, hogy a szociáldemokrataként, majd a tanácsköztársaság időszakában tanúsított magatartása miatt jelentősen kompromittálta magát a kommunizmus mellett és most az ellenforradalom „elszalasztásával” sem tudja magát jobb fényben feltüntetni és kevés esély maradt a számára, hogy hatalmát megtartsa miután a direktórium elhagyta Beregszászt.
Ráadásul Nagy úgy értékelhette, hogy az egyre nagyobb befolyásra szert tevő Dercsényi köre nem fogja az alispán-helyettesi székben meghagyni, ezért önálló akcióba kezdett. Még április 21-én este tíz órakkor – közvetlenül a tanácskozás után – telefonon arról tájékoztatta Sátoraljaújhelyet, hogy ellenforradalom tört ki a Beregszászon Dercsényi Ferenc, Hant János és a város tehetősebb polgárainak a vezetésével. Ekkortájt futott be Sátoraljaújhelyre a beregszászi direktórium vonata, akik, értesülve az „ellenforradalomról”, megfelelő indokot, kényelmes önigazolást találtak a fronthelyzet miatti menekülésükre. Nagy a telefonbeszélgetés céljáról érdeklődő Dercsényinek azt hazudta, hogy pusztán Bereg vármegye alispánját tájékoztatta a direktórium meneküléséről.[19]
Április 22-én reggel Fodor (keresztneve nem ismert) beregszászi állomásfőnök arról tájékoztatta a szűk körű bizottságot egy Nyíregyházáról érkezett értesítésre hivatkozva, hogy 480 gépfegyveres vörös katona fog érkezni a késő délutáni órákban a város visszafoglalására.[20] A bizottság a hír hallatára eldöntötte, hogy kísérletet tesz a vörös katonák lefegyverzésére, szükség esetén pedig akár fegyveres harcba is bocsátkozik velük. Az összecsapásra felkészülve délután kettőre riadót fújtak, s a városháza elé gyűjtötték a főleg egyetemi és gimnáziumi fiatalokból verbuvált polgárőrséget.[21]
Hant János gyorsan kidolgozta a város megvédésének tervét. Benda Kálmán parancsnoksága alatt egy egységet kiküldött a Beregszász és Beregdéda között található Csizaj erdőbe, s azt a feladatot adta, siklassák ki a város felé közeledő vonatot, a vöröskatonákat pedig fegyverezzék le. A maradék erőket a beregszászi vasút két oldalán helyezte el. Dercsényi is fegyvert fogott, akinek Hant azt a feladatott adta, hogy a vasútállomásra esetleg begördülő vörösöket néhány emberrel tartsa tűz alatt.[22] Az ütközetre azonban prózai okokból nem került sor. Ugyan a Csizaj-erdőben lesben álló beregszásziak megállítottak egy vonatot, de tüzetes átvizsgálás után kiderült, hogy csak vasúti személyzet, így beengedték őket a városba. Idegölő várakozás vette kezdetét, s csak nem akart megérezni az ostromló sereg. Mint később kiderült, a kiküldött vörös egységeket az 5. vörös hadosztályparancsnokság Csapon visszatartotta. A várakozásban kimerült védők pedig hajnalban egyszerűen hazamentek.[23]
Április 23-án késő délután újabb értesítés futott be Nyíregyházáról, most azzal, hogy, hogy április 23-ról 24-re virradó éjjel érkeztek a vörös egységek. Dercsényi és Hant egy gyors egyeztetés után arra jutottak, hogy most nem fogják fölöslegesen megzavarni egy általános riadóval a város nyugalmát, hiszen lehet, hogy megint nem érkeznek meg a támadók. Ugyanakkor elhatározták, hogy a polgárőrséget mégis csak berendelik – többségük még aludt az elmúlt éjszakai bevetés miatt – a vármegyeháza udvarára. Valódi hatalmuk jó fokmérője, hogy hívásukra mindössze hárman jelentek meg. Dercsényi Ferenc szomorúan vette tudomásul, hogy „nincs kivel a várost védeni, s ha a veresek visszajönnek, azt könnyűszerrel elfoglalják”.[24] Nem csalatkozott, mert a 23-ról 24-re virradó éjjel meg is érkeztek a vörös alakulatok, reggel pedig a direktórium is.
A direktórium visszaérkezése
Mikor híre ment, hogy néhány óra múlva most már tényleg befut a vörösöket szállító szerelvény, pánik tört ki a városban, s sokan menekülőre fogták. Nagy Ernő ismét kulcsszerephez szerette volna juttatni magát, s ugyan nem tudni pontosan milyen megfontolásból, de a kora reggeli órákban saját autóján néhány fiatal beregszászi katonát (Szép Miklóst, Paksy tengerészt, Horváth Lajost) a királyházi román katonai parancsnokságra küldött azzal, hogy érjék el, hogy a románok vonuljanak be városba. Erre azonban akkor még nem került sor.[25]
Dercsényi először úgy gondolta nem menekül el a kiérkező vörösök elől, de miután látta, hogy nincs kivel megvédeni a várost, végül a románokhoz való átállás mellett döntött. Április 23-án este 10 órakkor érkezett gyalogszerrel Beregszászból Csetfalvára, ahonnan másnap a hajnali órákban Tiszaújlak irányában indult. Nagyszőlős előtt vöröskatonák vették észre és riasztó lövéseket adtak le rá. Tiszabecsnél csónakon átkelt a folyón, majd pedig a tiszaújlaki hídon összegyűlt vörös katonák szeme láttára keresztül ment a román vonalakon és Szatmárra ment.
Ezalatt Beregszászban a direktórium tömeges házkutatásokat tartott, s közel 200, a város életében korábban jelentős befolyással rendelkező személyt tartóztatott le. Még akasztófákat is felállítottak a város piacterén, és azzal fenyegetőztek, hogy oda akasztják majd az elfogottokat. Erre azonban nem került sor, mert a direktórium a románok egyre fenyegető közeledése miatt végleg elhagyta Beregszászt.[26] Távozásuk előtt azonban az akasztásra „szánt” 200 főből 24 személyt túszként Sátoraljaújhelyre, majd onnan Budapestre szállítottak. A túszszedés történetéről itt olvashatnak bővebben.
[1] Más források szerint csak 1919. március 23-án alakult meg. Lásd bővebben. Magyar Nemzeti Levéltár, Országos Levéltár (MNL OL) K 46., 605. f., II., 17. ő. e., 2. p.
[2] Simon Mózes a beregszászi direktórium elnöke 1919. április 20-án táviratban igyekezett közölni a budapesti Hadügyi Népbiztossággal, hogy milyen kiábrándító helyzetben van Beregszász és azt, hogy mi is a félelme alapja. Táviratában beszámolt a Nagyszőlőst megközelítő román román seregről, a Beregszász felé közeledő székely zászlóaljról (Simon ennek számát 500-ra tette, a valóságban 300 fő volt), illetve beszámolt arról is, hogy több községből is ellenforradalmi megmozdulást jelentettek. Lásd bővebben. HM HIM Hadtörténeti Levéltár (HL.) 3156/86. Hadügyi Népbiztosság. I. 30. II. 1081–1218. 259. p. Simon Mózes fegyver- és emberhiányra panaszkodott és katonai támogatást kért a Hadügyi Népbiztosságtól. Simon Mózest a községek vezetői arról tájékoztatták, hogy a székelyek faluról-falura haladva önállósították magukat és fosztogatnak.
[3] Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi részleg (KTÁL) Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 66a. p.
[4] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 60–-70. p.
[5] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 66a. p.
[6] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 67. p.
[7] Dercsényi Ferenc Beregszász életében 1918. december és 1919. április vége között mindent megtett a nyugalom és közrend helyreállítása érdekében. Dercsényi a vagyon- és személybiztonság garantálását a csendőrség vagy a nemzetőrség, legalább egy fegyveres polgárőrség felállításában látta, mivel saját tapasztalatai szerint is az 1918. őszi anarchisztikus állapotok is akkor szűntek meg, mikor létrehozták a nemzetőrséget. KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 66a. p.
[8] Egyes források szerint Beregszászban nem fegyverezték le a csendőrséget a Tanácsköztársaság kikiáltása után, amit főleg a direktórium tagjának választott Décsey Lajos egykori csendőrségi számvevő altiszt ellenzett, a közrend fenntartása érdekében. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 3. 1. 6. P–791. 11. p.
[9] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 67a. p.
[10] Paksy Gyula beregszászi takarékpénztár igazgató. A direktórium visszaérkezése után a Beregszászból elszállított 24 túsz egyike.
[11] Czeiner Nándor beregszászi befolyásos üzletember, bankigazgató, bortermelő és kereskedő.
[12] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 67a. p.
[13] Ezek azok a fegyverek voltak, amelyeket 1918 őszétől gyűjtöttek össze főleg magáncélú, vadászfegyverek.
[14] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 67a. p.
[15] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 67a. p.
[16] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 67a. p.
[17] Dercsényi Ferenc számára ellenszenves volt a szociáldemokrácia. Nagy Ernővel kapcsolata akkor kezdett megromlani, amikor Nagyot – szociáldemokrata nyomásra – Bereg vármegye alispán-helyettesévé nevezték ki a Károlyi-kormány idején. Ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban vett részt Bereg vármegyében a szociáldemokrata pártrendezvényeken. Ahogy egyre szorosabb lett Nagy Ernő és a szociáldemokrata párt kapcsolata, úgy voltak vele szemben egyre inkább bizalmatlanok Bereg vármegyében Dercsényi Ferenc és Gulácsy István köre. Ennek ez ellenszenvnek nem kedvezett az sem, hogy Nagy Ernő serényen részt vett a direktórium szocializációs munkájában. Több alkalommal előfordult, hogy önként pontos jegyzékeket adott át a direktórium szocializációs bizottságának malomtulajdonosok raktáraiban lévő, rekvirálható takarmányról, gabonáról és szorgalmazta a lakásrekvirálásokat. Voltak, akik csak „kaméleonnak” nevezték Nagy Ernőt. Lásd bővebben. MNL OL, K 46., 605. f., II., 17. ő. e., 1. p. Lásd még. KTÁL Fond 709., op. 1., od. zb. 69., 1–3. p. Lásd még. KTÁL Fond 384., op. 1., od. zb. 10., 2. p. Lásd még. KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 58a. p.
[18] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 67a. p.
[19] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 67a. p.
[20] Április 22-én a beregszászi „ellenforradalom” hírére, annak letörésére Nyíregyházán lévő II/32. zászlóaljtól egy gyalog és egy fél gépesített század elindult. Ezzel egyidőben a sátoraljaújhelyi direktórium Hartstein nevű tagja is, önkényesen a hegyaljai alszakaszból két századot kivont és a beregszászi ellenforradalom letörésére küldte. Ezt a fél zászlóaljat azonban az 5. vörös hadosztály parancsnokságának telefonos utasítására Csapon visszatartották. HL. Hadügyi Népbiztosság. I. 30. Mikrofilm. 5. doboz. 3160/86. 413. p.
[21] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 128a. p.
[22] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 68. p.
[23] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 68a. p.
[24] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 68a. p.
[25] KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 68a. p.
[26] Arra vonatkozóan, hogy Beregszász városát mikor hagyta el a direktórium a második menekülésekor egymásnak ellentmondó információkkal rendelkezünk. Némely levéltári források szerint ez 1919. április 25-én éjszaka történt. Lásd bővebben. HL. Tgy. 2322. Kerekes József: Magyarország forradalmi harcai. III. kötet. A Hadügyi Népbiztosság összefoglaló helyzetjelentései. Mások szerint, mint például Smer Sándor Bereg vármegyei irodaigazgató szerint erre 1919. április 27-én hajnalban került sor. KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., 129. p.
