Második világháborús amerikai hírszerzési iratok nyomában – helyszíni beszámoló az Egyesült Államok

Amikor 2019. március-áprilisában kirobbant a Magyarország német megszállásáról szóló vita az Indexen, adta magát a felismerés, hogy a kérdést megnyugtatóan csak az amerikai és brit levéltárakban található korabeli hírszerzési, külügyi és más katonai iratok újbóli alapos átnézésével lehetne tisztázni.

Jelenleg az Egyesült Államok Nemzeti Levéltárának marylandi kirendeltségén (Archives II) arra keresem a válaszokat, hogy

1.) milyen körülmények között, milyen céllal, milyen előkészítés után, pontosan milyen mandátummal felruházva döntöttek Washingtonban a Veréb-misszió kiküldéséről,

2.) hány csatornán és milyen módon szervezték meg a küldetést az amerikai hírszerzés (OSS) isztambuli, algíri, berni és kairói kirendeltségein,

illetve

3.) rekonstruálni igyekszem az 1943-1944 közötti berni és isztambuli titkos magyar-amerikai tárgyalások menetét.

Az alábbi helyszíni beszámoló a levéltári kutatás részleteibe vezet be.

Beiratkozás

Az Egyesült Államok Nemzeti Levéltárának (National Archives and Records Administration, NARA) Maryland állambeli College Park-ban található épülete (Archives II) már kívülről is kutatócsalogató.

Az Archives II bejárata

A levéltári beiratkozást nem előzte meg emailváltás vagy levelezés. A helyszínen egy fényképes igazolványt bemutatása után egy egyoldalas beiratkozási ívet kellett kitölteni. A nevemen, a születési dátumomon, a lakóhelyemen (állandó és a jelenlegi amerikai tartózkodásin) kívül semmi másra nem voltak kíváncsiak.

Nem volt szükség támogatói nyilatkozatra, s nem kellett kutatási témát vagy időhatárt megadni, pedig korábban titkos hírszerzési, katonai és külügyi iratokat is kutatok.

Ebben a tekintetben hasonló az itteni gyakorlat a háborús bűnöket vizsgáló ludwigsburgi szövetségi levéltárhoz (Bundesarchiv-Außenstelle, Zentrale Stelle der Landesjustizverwaltungen zur Aufklärung nationalsozialistischer Verbrechen), ahol az 1950-1970 közötti ügyészségi nyomozati iratokat tanulmányoztam – szintén egy egyoldalas nyilatkozat kitöltése után. De ugyanezt tapasztaltam a müncheni városi levéltárban (Staatsarchiv München), sőt a müncheni ügyészi hivatalban (Staatsanwaltschaft München I) is, ahol az ügyészségnek kikölcsönzött levéltári aktacsomót nézhettem át egy rövid emailváltás után.

Amíg felvitték az adataimat, addig egy 22 diából álló általános levéltári útmutatót kellett végigkattintgatnom a regisztrációs szobában elhelyezett számítógépek egyikén. A beiratkozás azonban még így sem tartott tovább 5 percnél, s már a kezemben is volt az elektronikus levéltári kártyám.

Az első lépések

Az alsó, B1 szinten található, 25 centes érmével működő, zárható szekrényben helyeztem el a táskámat, a számítógépemet és a kisegítő eszközöket (fényképezőgép, szkenner etc) magammal vihettem, ugyanakkor tollat nem, csak ceruzát engednek bevinni a kutatóterembe.

A levéltár biztonsági szolgálata rendkívül szigorú. Az elektronikus kutatói kártyát minden belépéskor és kilépéskor lehúzzák, így percre pontosan tudják, hogy mennyi időt töltött valaki a kutatóteremben.

Az átvizsgálás hasonlóan szigorú. A számítógépeket fedelét kinyittatják, az alját is megvizsgálják, s alaposan végignézik, hogy milyen típusú és tartalmú papírlapot visz be valaki a kutatóterembe.

Rendkívül szigorúan veszik, hogy semmilyen irat se kerülhessen ki a kutatóteremből. Erre egy poszter is figyelmeztet, amin az eddig rajtakapott irattolvajok fényképe, beosztása és „rabosítási száma” is megtalálható. A levéltár több pontján, így a regisztrációnál és a kutatóterem előtt is kihelyezett hatalmas poszteren a levéltár volt magasrangú munkatársa és privát kutatója látható. Mondanom sem kell, hogy sehol a világon nem láttam még ehhez hasonlót. Először valami viccnek gondoltam, de az egyik kutatótermi felügyelővel folytatott beszélgetésem eloszlatott minden kétséget.

Az iratlopásokra figyelmeztető plakát

A kutatóterem

A második emelten található a papír alapú iratok kutatóterme (textual records reading room). Ez egy hatalmas, üvegfalakkal szegélyezett terem, ahol egyszerre akár kétszáz kutató is elfér. Az épület ezen részét úgy alakították ki, hogy a hatalmas üvegablakokon keresztül ömölhessen be a természetes fény.

A kutató első útja egy üvegajtókkal leválasztott szobába vezet, ahol a polgári és katonai szervek iratainak referensei várják. Ők azonnali és naprakész információkkal szolgálnak: hol kezdjük a kutatásunkat, milyen fond-, konkordancia- vagy dobozjegyzéket nézzünk meg, vagy épp miként töltsük ki a kérőlapot.

Az iratok kikérése

Az általam kutatott hírszerzési iratok fond (record group), állag (entry), doboz (box), dosszié (folder) és egyedi akta (item) szinten rendeződnek. A kutatást a polcokon elhelyezett részletes segédletek és mutatókönyvek segítik, amelyeknek egy része rövidített formában a NARA oldalán is megtalálható.

Amint megtaláltuk a kikérni kívánt dobozt, egy konkordancia jegyzék alapján meg kell jelölnünk a kérőlapon (reference service slip), hogy a raktár melyik helyiségében (stack), azon belül pedig melyik sorban (row), részlegben (compartment) és polcon (shelf) találhatóak.

A kérőlap

Hasonló a helyzet a külügyi iratokkal, ám ott annyival nehezebb a helyzet, hogy a State Department egy elsőre nehezen kezelhető irattározási rendje alapján lehet csak keresni az iratokban.

Egyszerre 16 (!) dobozt kérhetünk ki, amit általában legfeljebb 30-45 (!) perc alatt elő is készítenek. Amint mindegyikkel végeztünk, még aznap újra kikérhetünk ugyanennyit. Azt, hogy megérkeztek az iratok, a kutatótermi referensek által kézírással vezetett könyvecskéből tudjuk meg. A dobozokat egy kis kocsin kapjuk meg, amit kényelmesen a kiválasztott asztalhoz tolhatunk.

A kutatótermi rend

Az asztalunkon szigorúan csak egy doboz lehet, s egyszerre csak egy dossziét nyithatunk ki, a helyére pedig őrjegyet kell helyeznünk. Az iratokat mindig jól láthatóan lehet csak kutatni, nem szabad „várat” építeni a mellettünk levő kocsin elhelyezett dobozokból. Ezzel ugyanis akadályoznánk a folyamatosan körülöttünk cirkáló kutatótermi felügyelők ellenőrző munkáját. Olyan szigorúan veszik ezt a szabályt, hogy külön a kutatók lelkére kötik, hogy egyetlen dobozt se helyezzenek a kocsi legfelső szintjére. Négy-öt felügyelő rója folyamatosan a sorokat és árgus szemekkel figyelik, hogy a kutatók helyesen kezelik-e az iratokat.

Az iratok fényképezése

Az általam kutatott titkos (secret) minősítéssel ellátott korabeli iratok titkosítását a '90-es és 2000-es évek elején oldották fel. A több millió oldalnyi irat titkosítás alóli feloldásának másolatkészítés során elforduló problematikáját úgy hidalták át, hogy fényképezéskor a dobozon található, a titkosítást feloldó határozat számával ellátott kis papírdarabot kell az iratra helyezni.

Ezt a cetlit is a kutatótermi felügyelőnél kell kérni, majd egy ceruzával vezetett könyvbe kell beírni a titkosítás alól feloldott iratanyag fényképezésének kezdő és záró időpontját. A szabályokat szigorú és következetes ellenőrzik és tartatják be.

Amennyiben azonban ez a cetli rajta van az iraton, a befényképezett iratot bárhol nyilvánosságra lehet hozni, nincs szükség közlési engedélyre.

A saját fényképezőgéppel vagy szkennerrel folytatott iratmásolás ingyenes.

A mikrofilmolvasó

A negyedik emeleten található mikrofilmolvasó szabadpolcos rendszerben működik, vagyis nem kell kérőlapot kitölteni. A kutató egyszerűen odaléphet a mikrofilmeket őrző szekrényekhez és kiemelheti a mutatókönyvek alapján beazonosított, neki fontos tekercseket.

Szigorú ellenőrzés

A levéltár hétfőtől pénteki 8:45 és 5:45 között van nyitva. A zárás előtt egy órával hangosbemondón közlik, hogy hamarosan véget ér a nap. A munka befejezése után a kutatóterem bejáratánál található pultnál egy lezárt erszénybe kell belehelyezni minden papíralapú jegyzetet és feljegyzést, ki kell nyitni a számítógép és minden elektronikus eszköz fedelét, hogy nem rejtettünk-e el levéltéri iratot.

Ez a vizsgálatot a levéltár bejáratánál a biztonsági szolgálat még egyszer elvégzi, majd felnyitja az erszényünket, amiből végre hozzájuthatunk a jegyzeteinkhez.

Az Archives II bejárata

Ahhoz pedig, hogy több mint húsz évvel ezelőtt hogyan látta egy magyar kutató ugyanezt a levéltárat, ajánlom Cseh Gergő Bendegúz levéltáros – jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltár főigazgatója –1997-ből származó beszámolóját.