A beregszászi zsidó hitközség német megsarcolása 1944-ben
Zsidók Beregszászban 1944 előtt
Beregszász város zsidósága a 19. század közepétől 1944-ig egy dinamikusan fejlődő közösség volt. 1869-ben 1177 zsidó lakosa volt a városnak (a város lakosságának 18,8%-a), ami 1910-re 3909 fő-re növekedett.[1] 1941-re 5856 főre növekedett, ami Beregszász népességének 30.2%-át tette ki.[2]
A dualizmus korában a Beregszászban tapasztalható gazdasági fejlődéshez a város zsidósága is jelentős mértékben hozzájárult. A századfordulóra Beregszász a borbefektetések és a szőlőtermesztés fontos központja lett. Fellendült a téglagyártás, a gyárak szinte egytől-egyig a zsidó Winkler, Kont és Vári családok tulajdonában voltak. A város lassan növekvő polgárságát és középosztályát drága textíliákkal, divatárukkal, egyéb fogyasztási cikkekkel zsidó kereskedők tucatja szolgálták ki.
Beregszászban minden zsidó hitfelekezetnek éltek képviselői. Az ortodoxoktól kezdve a haszidokig, akik a 30-as évek közepétől magukat neológnak nevezték.[3] Bár a város zsidóságát gyakran jellemezték nézeteltérések és viszályok[4], ettől eltekintve a szegénygondozásban együttműködtek: számos zsidó egylet jött létre, amely közül egyedinek számított a zsidó nőegylet. Ennek tagjai a helybeli szegények támogatását tűzték ki fő céljuknak. Kamat nélküli zsidó segélyegyletek már 1890-től léteztek a városban, főleg a fiatalok segítésére.[5]
A kiegyensúlyozott polgáriasodás folyamatát kettévágta az első világháború és az azt követő káosz 1918 őszén, majd pedig a tanácsköztársaság felfordulása. Az első bécsi döntés időszakában roppant feszült politikai légkör lengte be Beregszászt. Főleg 1938 októberétől a határok mentén elvétve előforduló magyar és csehszlovák katonai súrlódások miatt. 1938. november 2-a és december vége között magyar katonai, utána pedig polgári közigazgatás lépett életbe. Elindult a magyar jog-, közigazgatási- és oktatási rendszer újbóli kiépítése, amivel együtt járt, hogy életbe léptették az első zsidótörvényt is. Ennek folyományaként 1939. júniusáig Beregszász iparűzési engedélyeinek 83%-át felülvizsgálták.[6] Az iparűzési engedélyek tömeges megvonása komoly közellátási és szociális következményekkel járt. Ezekre a rizikófaktorokra és az előre látható kedvezőtlen hatásokra Teleki Pál miniszterelnököt 1939 tavaszán a beregszászi Kereskedelmi Egyesület is figyelmeztette. Levelükben jelezték, hogy
„A kérdés más irányú megítélése[7] nem csak a magyar közgazdaság rendkívüli károsodásával járna, hanem ennek nyomán a dolgozó és kereskedő adóalanyok helyébe sok-sok ezer közellátásra utalt kereskedő és munkáscsalád terhelné meg a városok és községek háztartását, amelyek költségvetési, egyensúlyi helyzete a tömeges iparleállás folytán e nélkül is megrendülne.”[8]
A német megszállás Kárpátalján, 1944. március 19.
1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot, Ungvárra március 22-én, Beregszászra március 29-én érkeztek német csapatok (40-50 fő).[11] Kárpátalján, vagy ahogy 1944. április 1-től nevezték, az Északkeleti Hadműveleti Területen a megszálló német csapatok minden következmény nélkül sarcolták meg a zsidó közösséget és szedtek túszokat.
Bátyúban például zsidó családoktól a húsvét előtti napokban aranyat és más ékszereket raboltak el,[12] Makkosjánosiban pedig csak a keresztény szomszédok beavatkozásával sikerült elkergetni a zsidó családra éjszaka rátörő német katonákat.[13] Hasonló esetek Kárpátalja hegyvidéki területein is tömegesen fordultak elő. Dolhán például a németek megkövetelték, hogy minden zsidó család 60 cm átmérőjű sárga csillagot fessen a kapujára.[14], Tibaváralján a sárga csillagot a házakra kellett kihelyezni,[15] Huszton SS-katonák fosztogatták a zsidókat.[16]
A beregszászi zsidók megsarcolása, 1944. március 31.
Március 29-én egy kb. 40-50 fős német rendőri alakulat érkezett a városba, őket másnap 300, állítólag a szovjet hadműveleti területről érkező, katona követte. Többségüket a város Úri-kaszinójában (ma Arany Páva étterem), a Levente Otthonban, a Zsidó Társaskör épületében, illetve különböző helyi szállodákban, és a polgári lakosságnál szállásoltak el. Az elhelyezésüket a város honvéd állomásparancsnoksága, a csendőrség és a rendőrsége intézte, ahogy a rendőrkapitány írta: „mindenütt és mindenkor a legnagyobb udvariassággal és készséggel állva rendelkezésükre.” Mindent elkövettek, hogy a németek számára kényelmes, tiszta polgári fekhelyeket biztosítsanak.[17]
Másnap Beregszász több pontjáról arról értesítették a rendőrkapitányságot, hogy a német katonák a város üzleteiben, étkezdéiben és főleg az italmérő helyein a német hadműveleti területekre szóló német hadi márkával akarnak fizetni, amit azonban a magyar bankok nem váltanak be. Emiatt sok helyen a kiszolgáló személyzet nem fogadta el a fizetőeszközt, ami miatt a német katonák gyakran fizetés nélkül, néhol fegyverrel kényszerítették az eladókat a számukra szükséges árú átadására.[18]
Aznap délután 13 és 14 óra között a beregszászi rendőrkapitányságon megjelent egy német százados[19] és két német tiszt, akik a kassai német biztonsági rendőrség helyi különítményének tagjaiként mutatkoztak be. Követelték, hogy adják át számukra a helyi tehetős, több szobás lakásokkal rendelkező zsidók címeit , mivel gyűlést akarnak tartani az beregszászi zsidók számára. A megbeszélés tárgyát azonban nem közölték a beregszászi rendőrkapitánnyal, Vadas Aladárral. Arról nem tesznek említést a források, hogy a rendőrség átadta-e az említett névsort vagy sem. A szóváltás után mindenesetre a németek eltávoztak a rendőrkapitányságról. Még távozásuk előtt három nagy teljesítményű, zsidóktól lefoglalt rádiókészülék kiadását kérték a rendőrségtől, amit meg is kaptak.
Innen egy német tiszt és 15–20 SS fegyveres katona felkereste dr. Hubert Zsigmond[20] orvost (Bocskay utca 21.). A nála beszállásolt németek azt az utasítást adták, hogy aznap négy órára hívja a lakására a beregszászi zsidó hitközség vezetőit és családtagjait. A fenyegető kérésre néhány óra múlva meg is érkeztek a zsidó vezetők és családtagjaik. A német százados a női családtagokat (10–12 nőt)[21] a szomszéd szobába bezárta, a megjelent férfiakkal pedig közölte, hogy nyolc óra alatt (március 31. éjfélig) gyűjtsenek össze a beregszászi zsidóktól egy millió pengőt, s ha ezt nem tudják teljesíteni akkor reggelre már két millió pengő lesz a sarc.[22]
A zsidó vezetők így azonnal hozzáláttak a pénz előteremtéséhez. A szükséges összeg összegyűjtésében részt vevő beregszászi zsidó nő így emlékezett vissza az eseményekre:
„Egész éjjel szaladgáltunk, hogy össze tudjuk szedni a kiszabott összeget, voltak családok, akik az utolsó fillérjüket is odaadták. […] meg kell jegyeznem, hogy akadtak keresztények is, akik kölcsön adtak erre a célra, mint pl. dr. Linner[23] orvos is”. [24]
Azonban így is csak 800 ezer pengőt és nagyjából 200 ezer pengőnek megfelelő ékszert tudtak összegyűjteni. A német tiszt nem fogadta el az ékszereket, hanem miután elengedte a túszokat, másnap délig adott haladékot a hiányzó összeg előteremtésére, amit sikerült is összeszedni.[25] Miután a pénzt kézhez kapták, a németek eltűntek.[26] Még mielőtt köddé vált volna a német százados, parancsba adta, hogy a város zsidó hitközségének vezetőségéből alakítsanak bizottságot (Zsidó Tanácsot), amely a helybeli zsidókra vonatkozó későbbi rendszabályokat kell majd, hogy végrehajtsa. Elsőként azt a németektől származó rendelkezést tették közzé, hogy április 1-től a beregszászi zsidóság este 18 óra és reggel 6 óra között nem tartózkodhat az utcákon. Másnap reggel pedig kihirdették, hogy azoknál, akiknél még van rádiókészülék, szolgáltassák be azonnal.[27]
A zsidó hitközségek más kárpátaljai városban is megsarcolták: Ungváron 1.2 millió pengőt[28] kellett hat óra alatt előteremteni[29], Huszton 1.4 millió pengő sarcot róttak ki a zsidó közösségre.[30]
A németek sarcolásairól és túszszedéseiről Beregszász város rendőrkapitánysága beszámolt a Jaross Andor vezette Belügyminisztériumnak, pontosabban annak VII.a., Közbiztonsági Osztályának 1944. április 6-án.[31] A város rendőrkapitányának jelentése szerint:
„A német csapatok bevonulása azonban a magyar keresztény lakosság nagy többségének kedvét szegte és nagyon sokan elkeseredtek és különösen mióta egyes, magukról megfeledkező ittas német katonák a zsidósággal szemben erőszakoskodtak és még jelenleg is ilyen atrocitások nap-nap után észlelhetők, a keresztény lakosság is attól fél, hogy velük szemben is így fognak viselkedni”.[32]
Vadas Aladár, beregszászi rendőrkapitány figyelmeztette a Belügyminisztériumot arra is, hogy a németek személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető magatartást tanúsítanak, rálőnek az éjszakai rendőrjárőrökre, verekedéseket provokálnak, egyedül élő prostituáltakat rabolnak ki. Kérte, hogy a Belügyminisztérium hasson oda, mert a feszültség jelentős és félő, hogy „a német-magyar barátság” megromlik.
M. kir. Belügyminiszter 7000/1944. VII.res. számú rendelete
a német biztonsági szolgálat szerveinek támogatásáról
(forrás: Nógrád Megyei Levéltár, Holokauszt-gyűjtemény)
A Belügyminisztérium azonban csak 1944. április 19-én adott ki utasítást arról, a magyar közigazgatás számára, hogy miként viszonyuljanak a „szövetséges” németek rendbontó magatartásához. A magyar hatóságok és a német biztonsági szolgálat (SD)[33], valamint a német fegyveres erők viszonyában a német fél előnyt élvezett. Ez a magatartás pedig nagymértékben hozzájárult a német célok sikeres megvalósításához.
Kárpátaljai terület kormányzói biztosa. 172/1944. biz. szám.
Irányelvek a magyar hatóságok és német fegyveres erők és rendőrség alakulatai
közötti együttműködésről.[34]
[1] Konrád Miklós: Demográfiai változások. (szerk.) Bányai Viktória-Fedinec Csilla-Komoróczy Szonja Ráhel: Zsidók Kárpátalján. Történelem és örökség a dualizmus korától napjainkig. Aposztróf Kiadó, Budapest, 2013. 19. p.
[2] 1941. évi népszámlálás. Demográfiai adatok községenként (Országhatáron kívüli terület). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1990. 242. p.
[3] A haszidok ugyanis elszakadtak az ortodox izraelita hitközségtől 1932-ben, azonban a csehszlovák törvények tiltották két azonos irányzathoz tartozó hitközség alapítását egy községben, ezért ők maguk neológoknak nevezték. Prágai Magyar Hírlap, 1937. június 4. 125. sz. 6. p.
[4] 1930-ban Slomo Szofer rabbit halála után veje Avraham Hirsch követett. Avrahamot az ortodoxok egyöntetüen megválasztották, azonban a haszidok nem kívánták támogatni. Komoly nézeteltérés támadt a két irányzat között. 1935-ben kísérletet tettek a felek kibékítésére, de ez nem sikerült. Ekkor váltak ki a haszidok.
[5] Csíki Tamás: Vallási élet, önszerveződés: egyletek, szervezetek. (szerk.) Bányai Viktória-Fedinec Csilla-Komoróczy Szonja Ráhel: Zsidók Kárpátalján… i. m. 99. p.
[6] Kosztyó Gyula: Mit vesztett Kárpátalja magyarsága a holokauszttal? (főszerk.) L. Balogh Béni: Levéltári Közlemények, Budapest, 2017. 328. p.
[7] Vagyis, ha tovább folytatják az iparűzési engedélyek megvonását a zsidó lakosságtól.
[8] Magyar Nemzeti Levéltár, Országos Levéltár, K 28., 104. tétel., 1939-L-18157., 18. p.
[9] Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. 262–263. p.
[10] Randolph L. Braham: Eichmann és a magyar zsidóság pusztulása. Magyar Zsidók Világszövetsége, New York, 1963. 15–16. p. Lásd még. Ránki György: A Harmadik Birodalom árnyékában. Magvető Kiadó, Budapest. 1988. 195. p.
[11] Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2002. 410. p.
[12] 1589. jegyzőkönyv. MZSML DEGOB-jegyzőkönyvek.
[13] 1945. jegyzőkönyv. MZSML DEGOB-jegyzőkönyvek.
[14] 2901. jegyzőkönyv. MZSML DEGOB-jegyzőkönyvek.
[15] 489. jegyzőkönyv. MZSML DEGOB-jegyzőkönyvek.
[16] 28. jegyzőkönyv. MZSML DEGOB-jegyzőkönyvek.
[17] MNL OL, K 149, 651. 2. fond, 1944-4-1006, V. kötet, 332. p.
[18] MNL OL, K 149, 651. 2. fond, 1944-4-1006, V. kötet, 332. p.
[19] Neve nem ismert.
[20] A gettóba szállítását követően öngyilkos lett.
[21] Más visszaemlékezések szerint 40 főt. Lásd bővebben. 1091. jegyzőkönyv. MZSML DEGOB-jegyzőkönyvek. Megint más források szerint 120 főt. Lásd bővebben. Jelinek Yeshayahu–Lőwy Dániel: Bereg vármegye és a Beregi Közigazgatási Kirendeltség. Randolph L. Braham (szerk.): A magyarországi Holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. kötet. Park kiadó, Budapest, 2007. 257. p.
[22] MNL OL, K 149, 651. 2. fond, 1944-4-1006, V. kötet, 332–333. p.
[23] Linner Bertalan (1887–1969) beregszászi sebészorvos. 1911-ben végezte el a budapesti orvosi egyetemet. Munkáját a a budapesti Szent János Kórház fertőző osztályán kezdte, itt végezte első műtétjét. Később a budapesti 1. számú Sebészeti Klinikán dolgozott. Az első világháborúban először az orosz, majd az olasz fronton teljesített harctéri szolgálatot mint katonaorvos. 1919-ben a Tanácsköztársaság helyi szerve a beregi direktórium nevezi ki a Beregszászi Közkórház sebészévé. 1936-ban a kórház új szárnyában modern műtőt rendezett be. Orvosi tevékenyésge mellett szenvedélyesen foglalkozott a szőlőnemesítéssel. Keresztény Balázs: Kárpátaljai művelődéstörténeti kislexikon. Hatodik Síp Mandátum, Budapest-Beregszász. 158–159. p.
[24] 1091. jegyzőkönyv. MZSML DEGOB-jegyzőkönyvek.
[25] MNL OL, K 149, 651. 2. fond, 1944-4-1006, V. kötet, 333. p.
[26] 282. jegyzőkönyv. MZSML DEGOB-jegyzőkönyvek.
[27] MNL OL, K 149, 651. 2. fond, 1944-4-1006, V. kötet, 333. p.
[28] KTÁL Fond 94., op. 2., od. zb. 1896., 73. p.
[29] 52. jegyzőkönyv. MZSML DEGOB-jegyzőkönyvek.
[30] 937. jegyzőkönyv. MZSML DEGOB-jegyzőkönyvek.
[31] MNL OL, K 149, 651. 2. fond, 1944-4-1006, V. kötet, 332–333. p.
[32] Uo. 435. p.
[33] SD (Sicherheitsdienst, Biztonsági Szolgálat) – a Harmadik Birodalom Biztonsági Szolgálata, állami és a náci párt hírszerző és elhárító szervezete. Része volt az SS-nek. Vezetője Reinhard Heydrich volt, aki 1932-től főleg a Nemzetiszocialista Német Munkáspárton belül az ellenzék tagjairól gyűjtött információkat. 1934-től átvette a párt egész hírszerző és elhárító szolgálatát. 1936-ban a Gestapóval és a Kripoval (Kriminalpolizei, bűnügyi rendőrség) összevonva a biztonsági rendőrséget alkotta (Sicherheitzpolizei, Sipo). 1939-ben az RSHA-ban intézményesült.
[34] Halász Géza, Vincze András hadműveleti kormánybiztos belügyi osztálytanácsosának rendelete a magyar hatóságok és a német fegyveres erők és rendőrség alakulatai közötti együttműködésről.
Ungvár, 1944. május 9.
Másolat.
Kárpátaljai terület kormányzói biztosa.
172/1944. biz. szám.
Tárgy: Irányelvek a magyar hatóságok és német fegyveres erők és rendőrség alakulatai közötti együttműködésről. Szigorúan bizalmas.Közigazgatási kirendeltségi vezető úrnak Ungvár.
A m. kir. belügyminiszter 7.000/1944. VII. res. számú 1944. április 19-én kelt rendeletében általános tájékoztatást adott azokról az irányelvekről, amelyeket a magyar hatóságoknak a német biztonsági szolgálat szerveivel történő együttműködése keretében követnie kell. Ennek az együttműködésnek az alapján az a tudat, hogy német fegyveres erő, rendőrség nem ellenségként lépett a magyar területre, hanem barát és bajtársként, illetve attól a szent gondolattól, hogy nehéz küzdelmünket és harcunkat a közös ellenség ellen csak akkor fejezhetjük be győzelmesen, ha erőkifejtésünk nem csak kint a harctéren, hanem itthon a belső fronton is szoros és összhangban van egymással. Ezt a nélkülözhetetlen összhangot csak a két szomszédnép teljes megértése és őszinte fegyverbarátsága a két hadsereg, csendőrség, rendőrség és magyar hatóságok jól értelmezett megértő és súrlódásmentes együttműködése biztosíthatja. A belügyminiszter úr ezért a hivatkozott rendeletében a magyar hatóságokat felhívta, hogy kívánatos súrlódásmentes együttműködés érdekében a magyar hatóságok vegyék fel az összeköttetést a német biztonsági szolgálatot ellátó szervekkel és a német szervek által ebben a vonatkozásban kért támogatást a magyar hatóságoknak a legteljesebb mértékben meg kell adni. A helyes eljárás ebben az esetben csak az lehet, hogy ha a német katonai szervek és a magyar hatóságok között megállapodás jön létre, hogy azok minden létkívánságukat juttassák el a magyar hatóságokhoz, amelyek a lehetőség határán belül azokat teljesíti. Ha a német alakulatokhoz tartozó egyének még ismeretlenek és kívánalmakkal lépnek fel, az érdemi tárgyalás előtt személyazonosságuk és felhatalmazásuk (megbízásuk) igazolására udvariasan fel kell őket szólítani. A személyi adatokat (név, rendfokozat, alakulat) fel kell jegyezni és a belügyminiszter úrhoz vagy hozzám felterjesztendő esetleg jelentésben fel kell venni. Hasonlóképpen fel kell említeni a jelentésekben az igazolás esetleges megtagadását is. Minden olyan esetben, amikor a felmerült kérdésben az együttes tárgyalás során megállapodás nem jött létre a nyitott kérdések tekintetében a tényállás tárgyilagos ismertetése mellett fentiek szerint jelentést kell tenni. Ha a magyar hatóságok vezetői ezekben az ügyekben a belügyminiszter úr rendeletében felfektetett irányelvek szerint és a közös harc megkívánta összhang szellemében intézkednek, remélhető, hogy a felmerült kérdések rövid tárgyalás után önmaguktól megoldódnak és a magyar és német hatóságok jogkörének és ezáltal apró jogi kérdésnek időszerűtlen feszegetése és szabályozása szükségtelenné válik. A magam részéről is felhívom, hogy alárendelt hatóságait ilyen értelemben haladéktalanul utasítsa.
Ungvár, 1944. május 9.
A kormányzói biztos megbízásából: Dr. Halász Géza, miniszteri tanácsos.
KTÁL Fond 129., op. 2., od. zb. 38., 1. p. Gépirat
