„Néhányan fürödni fognak” – fehérterror Magyarországon 1919 után. Politikatörténeti Intézet, február

Miképp a proletárdiktatúra vörösterrorjának nagyságát démonikussá növesztette a jobboldali emlékezet, úgy az ellenforradalmi fehérterror mértékét a baloldali recepció túlozta el. Valóságos pokolként festették meg az 1919 utáni Magyarországot a „tényfeltárónak” szánt munkákban, mint amilyen Pogány József Bécsben megjelent A fehér terror Magyarországon című 1919-es könyve, vagy éppenséggel Tormay Cécile Bujdosó könyvéhez hasonló „naplókban”, mint amilyen Bölöni Györgyné szintén Bécsben kiadott, 1921-es Szenvedések könyve, vagy olyan regényekben, mint a munkásíró Kiss Lajos Moszkvában 1931-ben publikált Vörös városa.

Somogyi Béla és Bacsó Béla

De valójában hány áldozata volt a fehérterrornak? Volt-e ideológiája, vagy csak a szimpla bosszúvágy fűtötte azokat a különítményeseket, akik 1919 augusztusától szedték az áldozataikat? Esetleg még csak bosszúvágyuk se volt, hanem a világháborúban „brutalizálódott” veteránok élvezték, hogy itthon is szabad kezet kapnak az ölésre és a hatalmaskodásra? Hogy megverjenek valakit csak azért, mert Népszavát olvas a kávéházban? És mi volt Horthy Miklós felelőssége a fehérterrorban? Hiszen miképp Kun Béla is azt mondta, hogy „a terrorról nem beszélni kell, hanem csinálni”, úgy Beniczky Ödön szerint Horthy is azzal adott felhatalmazást a Népszava szerkesztőjének, Somogyi Bélának 1920. február 17-i meggyilkolására: „Nem beszélni kell itt, hanem cselekedni!”. A száz évvel ezelőtt történt hírhedt Somogyi-Bacsó-gyilkosság alkalmat ad arra, hogy mindezeket a kérdéseket megvitassuk.

Helyszín: Politikatörténeti Alapítvány és Intézet, Alkotmány utca 2., Budapest, 1054

Időpont: 2020. február 12. 17:00–19:00.

Résztvevők:

Bödők Gergely (Clio Intézet) Paksa Rudolf (BTK TTI)

Moderátor: Csunderlik Péter (ELTE BTK, PTI)