Tóth Eszter Zsófia: „A Don-kanyar felől halál szele söpör” – Öcsi papa, aki túlélte a Don-kanyar pok
„Kell, hogy jobban megtaláljuk egymást: a műveltség, az ismeret hídjain” – hangsúlyozta dr. Horváth István múzeumigazgató, és ő maga tette ezért a legtöbbet. Ezen a hídon keresztül, az ő munkásságának segítségével jutottam el történészként egy számomra fontos családi történethez. Ugyanis Horváth István volt az, aki édesanyám keresztapjával interjúzott a Don-kanyarban átéltekről. És én ezt a felvételt, mely a 90-es évek elején készült, meghallgathattam a Dornyay Múzeumban, és most fel is dolgozhatom. Jó volt újra hallani a hangját, melyet 1995-ös halála óta nem hallhattam. Mielőtt részletesen írnék arról, ki volt Szendrei Sándor, nekem Öcsi papa, kitérek arra, miért kiemelkedően fontos az a munka, melyet Horváth István végzett, mikor megszólaltatta a Don-kanyart megjárt katonákat. Arról, amit átéltek e katonák, nem lehetett beszélni, egészen a rendszerváltásig. És a kibeszéletlen trauma mérgez, akár több generáción át is. Lappang a titok, az átélt fájdalom. Voltak, akik soha nem tértek haza. Eltűntek. Egész életükben várták őket a hozzátartozók. Akik – mint Öcsi papa is- a hadifogság után jöttek vissza, más emberek lettek az átéltek hatására".
Tóth Eszter Zsófia írása a Dornyay Béla múzeum 2019-es évkönyvében. Balogh Zoltán (szerk.): Tanulmányok Horváth István (1939–2005) emlékére. Salgótarján, 2019. 229–234.
Az évkönyv letölthető innen.