Fóris Ákos: A dnyepropetrovszki zsidóság 1941. októberi legyilkolása a magyar katonák leírásaiban.

2017. október 19-én az Élet Menete Alapítvány, a Szegedi Zsidó Hitközség, a Hódmezővásárhelyi Emlékpont, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszéke, a Szegedi Akadémiai Bizottság Modern Filológiai Munkabizottsága, a Budapesti Holokauszt Emlékközpont és a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség szervezésében Holokauszt – Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet címmel Holokauszt recepció konferenciára került sor Szegeden, illetve Hódmezővásárhelyen.

Fóris Ákos tanulmánya a most megjelent konferenciakötetben olvasható. (Kelemen Zoltán (szerk.): Holokauszt, Csend, Beszéd, Emlékezet, Üzenet. Szeged, Universitas–Szeged Kiadó 2019.)

"Az arankához hasonlók vagytok Ti is, a kereszténység életében. Ki kell irtanunk valamennyiét, avagy áttelepíteni őket, hogy csak egymást lopják, csalják. Mert, ha engedjük őket, tovább terjednek, mint ragályos betegség és arra virradunk fel, hogy kezeik, kufár kezeik közé kerültünk. Nem volt fogalmuk, hogy mi vár rájuk, csak ment a menet előre. Oly gyász jellege volt az egésznek. Egy tisztás szélén, mely harckocsi-csapdával végződött, megállt az élmenet. Végignéztem őket. Kicsi gyermekek anyjuk szoknyáját fogva, másik kezét szájába téve dudlizott, öreg párok kart-karba öltve mentek. Egy rabbi köré asszonyok gyűltek és halk hangon imát, avagy átkot mormoltak. […] Megszólaltak a fegyverek és haláltsujtó (sic!) golyóiktól egymás után hullottak be az árok mélyébe. A tömeg erre át akarta törni a katonaság alkotta gyűrűt, de igyekeztünk ezt megakadályozni, s ha mégis megugrott valaki, azt egy jól irányzott golyó utolérte. Rettenetes ordítás, reszkette meg az amúgy is nem mindennapos időt. Gyereksírás, lemondó, összetört arcok néztek ránk mindenünnen. Szívem, mely oly könnyen megbocsátó, most nem szorult össze, szememet nem borította könnyfátyol, mert Hazámra, édes szép Hazámra gondoltam. Mi lett volna veled, ha tervük, az előre kieszelt kegyetlen tervük sikerül".

Részlet Kriston József, az 1/1. üteg tartalékos őrvezetője Emlékeim a szovjet harctérről című 1943-as munkájából.