top of page

Bödők Gergely ismertetése a Lendület-Trianon 100 kutatócsoport új kötetéről. Ujszo.com

"Az Ablonczy Balázs történész által vezetett, 2016-tól működő, Lendület-Trianon 100 kutatócsoport egyik, kezdettől fogva hangsúlyos küldetése volt, hogy az eddig mélységében nem kellően ismert trianoni népességmozgások és menekültkérdés történetéről az eddigi ismereteinket felfrissítse, tudásunkat pedig új megközelítésekkel és kutatási eredményekkel gazdagítsa. Az Úton című tanulmánykötet alapja egy 2019-es, a kutatócsoport és az ELTE BTK Néderlandisztika Tanszéke által közösen lebonyolított 2019. novemberi kétnapos konferencia szakmai anyaga volt. A pár hónapja megjelent kötetet részben az itt elhangzott előadások tanulmánnyá formált és átdolgozott szövegeiből (nem az összesből), részben pedig a tematikai hiányosságok pótlására és kiegészítésére felkért szerzők tanulmányaiból állították össze."


Bödők Gergely recenziója az Ablonczy Balázs (szerk.): Úton. Menekülés, mobilitás, integráció Közép-Európában és Magyarországon az első világháború után. (Budapest, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet, 2020.) című tanulmánykötetről az Új Szó hasábjain olvasható.



Comments


Hírek
Archívum
Keresés
bottom of page