top of page

Megjelent a Clio Kötetek 8.

Kosztyó Gyula kötete az első átfogó feldolgozása a Tanácsköztársaság Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros megyei történetének. Kosztyó Gyula több évig tartó szisztematikus levéltári kutatásainak eredményeképp felvázolja az 1919. március 21. – április 29. közötti rövid időszak közigazgatási és politikai viszonyait, a vármegyei direktóriumok munkáját, azok agitációs tevékenységét, illetve a katasztrofális közellátási állapotokra adott válságenyhítő intézkedéseket.


A szerző külön fejezetben foglalkozik a korszak kulcsproblémájának számító földkérdéssel, és az eddigi feldolgozásokban tabutémának számító felkelések, ellenforradalmi események, túszszedések, megtorló forradalmi törvényszéki eljárások történetével. A kötetben helyet kapnak a csehszlovák és román katonai intervenció eseményei és a tanácshatalom ezzel párhuzamosan zajló lassú kimúlási folyamata, illetve a Tanácsköztársaságot követő felelősségre vonási eljárások.


A könyvben egy huszonkilenc iratot tartalmazó dokumentumgyűjtemény is található, amelyben olyan eddig nem publikált iratok szerepelnek, amelyek a kor emberének nézőpontját közvetítik. A Tanácsköztársaság eseményeiben történő eligazodáshoz pedig egy részletes, napi szinten lebontott kronológia nyújt segítséget.










留言


Hírek
Archívum
Keresés
bottom of page